2012. augusztus 9., csütörtök

elsőkör

elsőkör


ugorjunk vissza az időben, a gimi első pár hetére...
év elején nagyon paráztam, mint mindenki mikor új sulit kezd. az osztálytársakkal nem volt problémám, mert augusztus második felében voltunk egy egyhetes gólyatáborban, ahol összeszokhattunk. igen, nevezzük összeszokásnak mintsem barátságnak. 
az ismerkedéssel mindig gondjaim voltak de kivételesen nagyjából mindenkivel kijöttem valahogy. 
a suli első heteiről csak ködös emlékeim vannak, például, tudni kell, hogy a termek meg vannak számozva és az ajtók fölött lévő táblácskákon megtalálod a számot. mi pedig első alkalommal nem találtuk meg a húszas termet ugyanis nem volt ott a tábla. ráadásul majdnem életem első németóráját késtem le miatta...(HAHA)
aztán miután nagyjából belerázódtam az órarendbe, félévkor megvátoztatták . utána már nem tudtam a teremrendeket és meg sem próbáltam megtanulni, csak úsztam az árral/követtem az embereket. előfordult hogy elkeveredtünk egyik szobatársammal (nevezzük talán X-nek) és a portán kötöttünk ki, egyébként a portásbácsi kézséggel megmondta hogy melyik teremben leszünk:) 
aztán jött az a része az évnek mikor X-nek sok srác tetszett, de a srácok azt sem tudták hogy a világon van... ezáltal énis zűrös helyzetekbe kederedtem, például mikor az egyik kiszemeltje(nevezzük D-nek) elől bujkáltam egy teljes napig, ugyanis megírtam neki a véleményem a *dobjunk le nekik egy vízzel töltött kotont* akciójukról(a kollégiumi szobánk az övék alatt volt). Egész nap kerültem D-t de persze X nyúzott, hogy menjünk karzatra léééégyszi, velementem és ki állt a karzaton ahogy beléptem az ajtón, na ki? igen, D. mondanom se kell azzal a lendülettel ahogy bementem, már fordultam is ki onnan. (lőjetek leXD)
persze mielőtt ez megtörtént voltak incidensek, fogalmazzunk úgy nem kedveltek minket a szobatársai, főleg az egyik,  Generátor.(hahha). generátor egyszer látta hogy X-el kézenfogva megyünk fel a lépcsőn és mikor egyszer szembe velünk álltak a karzaton a drága kézenfogta két társát és kislányos sivítozást utánozva beszökdécslelt velük a tornaterembe. hogy nekünk volt cikibb vagy nekik, én nem tudom...
a kollégiumi szobánkról órákig tudnék mesélni... a legkisebb az egész épületben -.- és a szomszédainkat sokszor zavarta, hogy éjjelente nem maradtunk csendben, de ezt most nem részletezem...

év végén már utáltam az egész osztályt, de most csodák csodájára hiányoznak(na jó ne túlozzunk)... az évzáróról sokan ellógtak, én pedig elkéretőztem az ofőtől aki szerencsére nagy lelkesen utamra bocsátott, tehát nem kell félnem az esetleges szeptember eleji intőtől :D
röviden és tömören ez lett volna az első évem a gimiben. rengeteg dolog történt még amit kihagytam, de ahhoz most nincs kapacitásom hogy leírjam. 
soooooooo byyyyyye kis kilencedikes csicska élet:P
örülök hogy végre tizedikbe mehetek. ennyi lettem volna. 


üdv:A.

üdvözlet : ]

 HALI


Egy átlagos lány, nem mindennapi álmokkal és nem teljesen unalmas élettel. Ez lennék én, üdvözletem!:D
Ez a blog amolyan internetes naplóféle lesz. suliidőben tervezem hogy bejegyzéseket gyártok, a mindennapi életemről. természetesen neveket nem említve... :D nem KELL olvasnod. nem hiszem hogy az életem a ti dolgotok lenne, de jobbnak tartom kiírni magamból a dolgokat, mint magamba tartani és megőrülni. írásban egyébként is könnyebben kifejezem magam: )
tervezem hogy hozok majd egy kisebb beszámolót az első évemről a gimiben.(szerencsére mostmár 10-be megyek) :D szóval pacsi, és hogy egy kedves osztálytársamat idézzem: NE SÍRJATOK UTÁNAM :D hahahhahhahahha!

ps: a blog címe: my story / mistery nincs összefüggésben a blog tartalmával, nincs semmilyen rejtély, legalábbis nem tudok róla:P szimplán tetszik ez a szójáték, mystory-mistery ...értitek:D

üdv:A.